A cím már régóta keringett a fejemben, de ma végre alakot öltött, s remélem, elnyeri tetszésetek!
Még egy infó, jövő héten a nagynénimhez utazom, és szombaton jövök haza, de nem kell megijedni lesz bejegyzés, amit még most meg fogok írni, s majd valahogy feljuttatom ide. Nem lesz saját mű, ezt elárulom, de már az ötlet megvan.
A felhőkbe zárt elme
Mosolyt erőltetett arcára, ám legbelül sikoly emésztette
fel. Olyan érzés volt, mintha lelkének levegőért kellene kapkodnia, ám az
utolsó kiáltások közepette még élnie kellett, bizonyítani az embereknek. Elméjét
gát határolta, mintha kalitkába zárták volna. Ő már nem akart itt lenni, de
elméje mást diktált: sikert, elismerést, s mámort.
„ Valóságos álom,
amit ma elérhetsz, de rám kell hallgatnod, én irányítalak mostantól.
Soha többé nem lehetsz
önmagad! Megértetted?“
Elég volt, véget kellett vetnie ennek az egésznek. Lelke már
nem bírta elviselni a kínokat melyeket megállás nélkül szórt rá a gát.
Lázadni akart, s meg is tette.
„ Ennyire erősnek
hiszed magad? Ha az lennnél nem kezdtem volna el elméd felemésztését.
Soha nem leszel elég
erős ahhoz, hogy legyőzz engem!“
Talán igaz mindez? Gyenge a győzelemhez?
Felnézett az égboltra. Felhők borították el, védtek a Napot,
védeni próbáltak önmagától.
Ebben a pillanatban jött rá, hogy a Gát nem is oly
gonosz, csak védeni próbálja.
S egy apró kiáltást elhallatva, feladta.
xoxo
Galia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése