2017. április 20., csütörtök

Kiégett - vers

Bonjour bizalmasom!
Nincs igazán hozzáfűznivalóm eme mai vershez, kiégett gondolatok száguldoznak fejemben.
Ez egy szóvicc akart lenni, ha nem jöttél volna rá.
Remélem,elnyeri tetszésetek!

Kiégett

 Képtalálat a következőre: „fire black and white photography”

Egy mámoros életérzés,mint találkozás a senkivel.
Akit láthatsz,de fel nem foghatsz.
Érezheted,de nem tapasztalhatod
Illatát bőrödön, leheletét ajkadon.
Akár egy vérző sebhely a feketelyukon.
Lehetetlen, mégis átlátsz a gondokon.
Az univerzum haldoklik, és benne te is
Az érzéseid ellopták az emberek szeszélyei.
S az ihlet felé vezető úton
Újra és újra elbukik a lábad,
A Múzsát meg sem kúrod,
Úgy érzed fölösleges az alkotásod.
Dolgozni és hazát gyarapítani,mondták az ősök?
Szerinted ők akkor látták a jövőt?
Sorsodat átalakítani vagy Sorsodban hinni?
A vég felé a tüzet vinni, a szádban tartva feladni
A múltat a jelenért, a régit az újért
Az ősit a kezdetért?
Bátor dolog lenne szembenézni mindennel?
Vagy haláltáncot járni a jelennel?
Megküzdeni az ősi elemekkel?
De én ehhez gyáva vagyok
Ártatlan és léha szellem
Elítélésre okot adok, átkozott légy Halálhurok!
Nyakamat évek óta szorítod, s fülembe hangosan ordítod
szavaid az elmúlásról.
Hát, akkor tessék, elmúlok!
Most tényleg nem túlzok!
Mire vársz akkor?
Találkozunk pontban hatkor
A megszokott helyen
Üdvözlettel, szerelem!

xoxo

GaliaL.

2017. március 10., péntek

Ars poetica - vers


 


Bonjour kedves Lélek!
Annyira örülök, hogy idetévedtél és eme vers elolvasásában részt vehetsz. Hogy miért vagyok ennyire feldobva? Hát... végre sikerült sorokba foglalnom azt, ami éltet, ami a legjobb énemmé tesz.
Remélem, elnyeri tetszésetek és megtanultok ezt-azt a költészetről!

Ars poetica

Výsledok vyhľadávania obrázkov pre dopyt dead poets society



Tudod, én nem vagyok jó semmiben
Nekem a költészet a mindenem
A szürkeségtől Ő ment meg

Ez tesz különlegessé
Változatossá és reménytelenné
Bátorrá és egyben gyengévé
Vele egyszer szívesen eltűnnék.

Hogy miért fontos ez nekem ennyire?
Mert minden, minden meg minden
Belőle merítek életet
Miatta lett a lét élvezet
Ez maga a szerelem
Félek, hogy egyszer elvesztem.

De addig, amíg még lehet
Írok még egy-két szép verset
Hogy boldoggá tegyem lelkemet
S talán a tiedet is egy kicsit szeretem.

Azt hiszem, a költészet leírhatatlan
Érzelmek halmazának szénaboglyája
A szenvedélyes vágy netovábbja
A költő elátkozott vallomása.

Ez nem más mint szenvedély
Vágy, érzés, kéj és szenvedés.
Mámor, csalódás odabenn
Egyszer fenn és egyszer lenn.
Ez a múltam, a jövőm, a jelenem
Minden mi legbelül rejlik bennem.

Ő adja a fényt, mely mindenhova elvezet
S remélhetőleg nem dob utamba egy holt tetemet.
Mert nekem ez nem csak fájdalom, hanem szerelem.
Habár nekem a szerelem is fáj
Belülről üldöz a láng
Mert mi az a szerelem, mi nem okoz szenvedést,
Akkor nem is harcolok érte, nem valódi érzés.

Menekvés
Hirtelen témaváltás
Ez vagyok én
Majd eljön a megváltás.
De tőlem el nem rabolja
Verseskötetem számban tartva
Fogom átvinni a túlsó partra
Hol parányi leszek, mint egy hangya.

Mert ha a világ egyszer elpusztul
A költészettel oldalamon, én sohasem maradok nyomorul.

xoxo

GaliaL.

Három év emlékére/ Interjú egy elveszett költővel

Kisebb-nagyobb késéssel(február 21.) csak most érkeztem meg. Egy újabb mérföldkőt tettem meg, már harmadik éve tart a halhatatlan szerelmem a költészet és írás iránt. Köszönök mindent, mindenkinek!
Egy olyasvalamit hoztam, ami meghatároz engem mint embert és mint költőt is egyaránt. Remélem, elnyeri tetszésetek!
U.i.: volt ünneplés a legjobakkal. Bizony, hogy volt!




 Interjú egy elveszett költővel

A kávézó bejárata előtt lefagytam egy apró pillanatra, féltem az interjútól. Ahogy az üvegen át megpillantottam a kiégett sorsú költőt, kit korunk legnagyobbjának jósoltak, valahogy minden megváltozott. Rettegtem attól, hogy rosszat kérdezek, nem fogom jól végezni a munkám és egy pillanat alatt mindent elveszítek, amit nehéz munkával megszereztem. Abban a percben azt hittem, hogy az egész életem attól az interjútól függ, lehet igazam volt. Beléptem a kávézó belsejébe, s felé indultam. Ő felnézett az előtte álló papirokból és halványan elmosolyodott.
-          Hello! Én fogom Veled elkészíteni az interjút. Szabad?- mutattam rá a vele szemben álló székre.
-          Szia! Örülök a találkozásnak. Foglalj helyet.
-          Köszönöm. Milyen volt eddig a mai napod?- tettem fel az indító kérdést.
-          Egész áldott nap azt a rohadt Múzsa nevű szajhát kergettem, de nem tudtam elkapni. Tudod mi oly varázslatos ebben az egészben? Ne is fáradozz a válasszal, elárulom neked. Tudod, hogy képes vagy rá, szó-, és mondatfoszlányok repkednek a gondolataidban, de nem találnak társra, mert az a kurva nem bírja megcirógatni az elmém.  Elég elcseszett szituáció, ugye?
-          Mióta tart ez a kiégett életérzés?
-          Én nem égtem ki, csak hirtelen eltűntek életemből a színek, s csak a szürkeség maradt utánuk. Elvesztem saját magamban.
 Hirtelen beállt a kínos csend. Nem tudtam megszólalni, a költőnek még rosszabb az állapota, mint ahogy gondoltam. Most mégis mit kezdjék? Ápolgassam a sebeit, vagy folytassam a kérdéseim?
-          Tudod, olyan igazságtalan az élet. Egyszer a csúcson, máskor a Pokol gyomrában. Ezt a körforgást nem tudod megállítani, akármennyire is próbálkozol az útjába állni.
-          Hiszel még a jóban és az igazságosságban?
-          Azt vallom magamról, hogy radikális vagyok, s a rendszer melyben élünk hazugságokon alapszik. Azt mondják demokrácia. Tudod mi a gond a demokráciával? A többség hatalma, de a többség rossz, sohasem a helyes utat választja. Én azt mondom, csatlakozzunk a kevéshez, mert a változás hatalma a kevés kezében van. A semmiből is lehet valami, s gondolatfoszlányaimból is lassan versek lesznek. A jó túlságosan relatív fogalom, a relatívban pedig hinni kész lehetetlenség.
-          Hiszel abban, hogy egyszer mindenki Sorsa jobbra fordul?
-          Az emberiség kárhozatra van ítélve. Számomra sincs menekvés, de engem szeretnek pokolfajzatnak nevezni.
-          Van rá alapja az embereknek?
-          Én csak egy kiégett emberből lettem egy elveszett ember. Ez sok előítéletnek ad alapot.
-          Miért lettél sikeres, magad szerint?
-          Az emberek azonosulni tudnak a helyzetemmel, magukra ismernek a verseimben.
-          Van számodra kiút?
-          Valakinek meg kéne mentenie, egy embernek, mert Isten nem volt rá képes.
-          Kire gondol?
-          A szerelem elég hatásos, de egy igazi barát is megtenné. Annyira egyedül érzem magam ebben a világban, meg kellene ismernem egy új érzést, hogy újra tudjak jókat írni.
-          Azt hiszem, erre van egy megoldásom. Neked valami vad, szenvedélyes és mámoros kell, ami megtanít élni, érezni a mindenséget mindegyik érzékeddel.
-          Ez mind csak álom, de lehet igazad van. Honnan tudod?
-          Megéreztem, azt hiszem összeköt minket valami.
-          Szükségem van arra, hogy megmentsenek. Tudsz segíteni nekem?
-          Örömmel.
Így kezdődött kettőnk szeszélyes utazása a szerelem szárnyán, s találtuk meg azt, amire mindkettőnknek szüksége volt: menedékhelyre és lelki társra.
Köszönöm.

xoxo

GaliaL.

2017. január 29., vasárnap

A fény megvár - vers

A fény megvár

 

Bánatosak a nappalok
Kezemből rám mosolyog
az összetört üveg szilánkja.
A fülemben visszhangzik Anyu miatyánkja
A kiskorban bemagolt sok-sok ima és vers,
mellyel szeretteim boldoggá tettem. 
Az oly régen elhangzott dicséretek
Mind-mind körülölelnek ebben a percben.
Most mikor minden elsötétül lassan
És tudom, hogy a szenvedésnek vége hamarosan.
Mégsem tudom letakarni az összes sebet,
Megváltoztatni a múltam, s jelenemet.
Most, hogy minden leckét figyelmesen megtanultam,
Mikor olyannyira fájt.
mint a kezembe maró szilánk.
Csak sírva álomba szenderültem.
S hagytam, hogy lelkem a bűnöktől felégjen.
A türelem volt a bajtársam,
Kinek szenvedés volt az útitársa.
Így küzdöttünk hárman a Sorssal
míg az élet pereméhez el nem jutottam.
Ott pedig a két mocsok magamra hagyott.
A halálhoz közel megértettem mindent:
Azt, hogy miért kék az ég,
A madarak miért repülnek,
miért kell az embernek barát,
Meg hogy a biztos, az nem talán.
Úticél nélkül is lehet utazni,
Halál nélkül is lehet meghalni.
Nincs olyan, hogy vég,
A földi létnek nem az a cél,
hogy mindent elveszítsen.
Hanem az , hogy a vég után felálljon,
újra magára találjon,
a bánat közepette is fényt lásson,
És a lábán sikeresen megálljon.
Mert a fájdalom s a szenvedés átmeneti, nem örök.
A sötétséget hamarosan felváltja az öröm.

xoxo

GaliaL.

2017. január 8., vasárnap

Bizonytalan - vers

Hello Halandó!
Most, hogy hivatalosan is véget értek az ünnepek, tizenhét éves lettem és újra iskolába járunk, meg tanulni is kell, itt az idő egy új versre.
Remélem, elnyeri tetszésetek!

Bizonytalan

 

Elbizonytalanodtam
Magamban
Nem is tudom már
Mi az , mi ennyire fáj.
Egy kusza káosz közepette
Örvénylő érzések lepnek meg.
Minden már csak kétség,
Merre van a következő lépés?
Segíts meg kérlek,
Bizonyítsd be léted!
Ott vagy egyáltalán
Remény nagyasszonyság?
Hallgatod e jajszóm?
 Felesleges e panaszom?
Bűnöktől felsebzett testem, s lelkem
Merre van a Nyugalom, meglelhetem?
Lehetek e biztos a Jóban,
Nugytató álomban, altatóban?
Szánon suhanó fénycsóvában,
Érzésekben, vágyakban és csodákban?
Szeretsz te Élet? Vagy csak becsapsz néha?
Bíznék, ha tudnám hogy kell,
 Mindent feladtam, mindent,
De megpróbálom még egyszer.
Bízok, bízok a Jóban.
Látod ott az égen azt a csillagot?
Ő vezérel az utamon.
Hogy megtaláljam magamat
Minden bizonytalanban.
S ne féljek, ne féljek többé.
Hogy eggyé legyek, a Végtelené!

xoxo

GaliaL.

 

2016. december 26., hétfő

Látszat - vers

Helloooooo hal(dokló a karácsonyi túlevéstől)andó!
Ez a vers már pár hónapja szunyókál a fiók mélyén, várva arra, hogy napvilágot lásson. Most már végre nekem is szívemhez nőtt, így engedélyt nyerve a közzétételre.
Remélem, tudtok majd Vele együtt lüktetni!

Látszat

 

Arcok, érzések, kapcsolatok.
Kudarcok, viták, csalódások.
Akarat, döntés, hatalom.
Maradás, érvek, feladom.
Feladom ezt a folyamatos csatát,
Melyben körbe-körbe rohanva várjuk a változást.
Hasztalan eszem az mi diktál
elénk célokat, megállíthatatlan szívem hezitál.
Képtelenné téve minden érzékszervem,
Az eget fölöttem, a madarakat körülöttem.
Így eltörölve belőlem a személyem, a lényegest.
A valóság késztető ereje segít megnyerni a csatát,
A normalitás egyszerűségével megtör a látszat.
Önmagam maradok, egyedül, megdöntve minden gátat.

xoxo

Galia L.

2016. november 18., péntek

Belefáradt - elbeszélés

Bonjour, idetévedtek!
Régen, nagyon régen volt már, hogy utoljára alkottam prózai művet. Ezt az emléket(befejezett ee vajon? ezt csak ő tudhatja) már régóta ki kellett magamból írnom. S most végre egy lezárást adhattem az első szerelem élményének.
Remélem, befogadjátok ezt az elbeszélést, s hogy elnyeri tetszésetek!

Belefáradt

couple, couples photography, couples pictures, in love, engagement pictures, engagement photos, picture ideas, dancing in the rain:            


A félig kiszámolt, félig ismeretlen és félig kibogozhatatlan példa visszapillant rám a telefirkált papírlapról. Érzem azt a bizonyos biztató hangot a teljes káoszban, azt a bizonyosat, amely jelzi, hogy közel vagyok a megoldáshoz. Mégsem, mégsem sikerül eljutni a „Heuréka!”- hoz. A feladás határán nagy erőfeszítések közepette megpróbálok felállni és eltántorogni a konyhába. A pulton hever a nem megivott bögre kihűlt kávém és mellette a telefonom. Felhörpintem a maradék italt és a telefonért nyúlok. Két új üzenet érkezett, egy Anyutól és egy Tőle.
Anya: Szia, kicsim! A fagyasztóban találsz mirelit pizzát, süssed meg. Ma későn érek haza, ne várj meg! Hogy ment a suli? Puszi, szeretlek J
Én: Minden rendben volt, van és lesz. Én is téged <3

Ő: Találkozhatnánk valamikor? Muszáj beszelnünk a kialakult helyzetről. Kérlek, könyörgök, bocsáss meg!

Most mégis mit kellene tennem? Megírni Neki, hogy semmi gond, nem bántott meg, s hogy köztünk minden oké. Ami ugye nyilvánvalóan nem igaz.  Valójában meglep, hogy jelentkezett. Én azt hittem, kicsit sem izgatja a kialakult szitu, de engem nagyon is.  Mivel bosszantott fel engem ennyire? Jóban voltunk, én pedig elkezdtem idealizálni a személyiségét, s végül beleszerettem, hogy pontosabb legyek, Ő volt az első szerelmem.
Aztán hirtelen eltűnt, azt hittem, örökre megtartva magának pár titkomat és vágyamat. Én pedig így is, négy hónap után hiszek kettőnk jövőjében. Még mindig elpirosodok, ha eszembe jut. Még mindig visszaidézem a közös emlékeink. Még mindig nem tudom elengedni. Mit tegyek? Ő viszont ért a matekhoz, nekem meg ez a példa sehogy sem „heurékázik”.

Én: Át tudnál most ugrani hozzánk?
Ő: Máris ott vagyok, tíz perc.

Vajon milyen lesz újra látni? Visszateszem a telefont a pultra, s megpróbálok egy percre belefeledkezni a pillanatba, hogy képes legyek tisztán látni, amikor becsönget az ajtón.
Azt hiszem, nem leszek képes a szemébe nézni, úgyhogy felteszek egy napszemüveget, hátha így nem fogja látni a lelkem a szemeimen keresztül. A kései ősz nem a legmegfelelőbb alkalom a napszemüveg hordására, le is veszem azonnal. Jól van, csak lélegezz mélyeket, csak nyugodtan. Mégis mit mondjak neki, ha ideér? Vagyis most? Megszólal a csengő.
Oké, nyugi, minden rendben lesz, csak lélegezz be és ki.
Lassan odasomfordálok az ajtóhoz és minden bennem maradt nyugalmat magamra öltve ajtót nyitok.
- Hello!- szólalok meg lassan.- Örülök, hogy itt vagy.
- Szia! Bemehetnék?
- Ja, gyere nyugodtan.- máris bénázok, még szép, hogy sohasem jöttünk össze.
- Szóval…
- Szóval arra kellesz, hogy segíts megoldani ezt a példát.- mutatok rá az asztalon heverő teleírt lapra.
Mosolyog egyet, s elkezdi vizsgálgatni a lapot. Hirtelen megragad egy ceruzát, fél percig kapartatja a lapon, s végül a kezembe nyomja.
-          Heuréka? – kérdem ártatlan szemekkel megpillantva a pofonegyszerű megoldást. Hogyhogy nem jöttem rá? Most már biztos féleszűnek is tart.
-          Heuréka.- válaszolja mosolyogva.- Most már beszélhetünk róla?
-          Minek? Úgyse tudjuk megoldani. Te nem akarod, hogy része legyek az életednek. Én meg képes leszek lassacskán feladni a gondolatod. Bízz bennem.
-          Én sajnálom, hogy így megbántottalak. Nem akartam neked fájdalmat okozni.
-          Ennek a sajnálkozásnak nincs semmi értelme. Ugyanis te nem vagy képes felfogni, hogy érzem magam miattad. Júniusban olyan boldog voltam, mint még soha. Buta voltam és szerelmes, miattad sikerült pozitívabban látnom a világot. Felrobbantottad a nyugodt kis pesszimista látóköröm. Aztán pofán vágtál, csak úgy ott hagytál, semmilyen üzenetemre sem reagáltál. Szörnyen éreztem magam, teljesen magam alatt voltam, és senkinek sem mondtam el, mert nem akartam őket zavarni a bajaimmal. Máig nem értem, hogy képes valaki, kihozni belőlem a legjobbat és a legrosszabbat is egyszerre. Most viszont az fáj a legjobban, hogy még mindig nem tudlak elengedni.
-          Én nem akartam, hogy így végződjön. Tényleg nem.
-          Te feladtat kettőnk meséjét azelőtt, hogy elkezdődött volna. Tudod mit? Én belefáradtam ebbe a csatába. Azt hiszem, itt az ideje, hogy visszavonuljak saját magam érdekében. Most meg kell, kérjelek, hogy távozz. Köszönök mindent, amire megtanítottál az élettel kapcsolatban. Szia!
-          Szia!- szólalt meg alig hallhatóan, s kiballagott a szobából, a házból, az életemből. Mély levegőt vettem és elkezdtem forogni saját tengelyem körül körbe-körbe, egészen az émelygés határáig, hogy képes legyek feltenni magamnak a nagy kérdést.   
Most jó?               

xoxo

Galia L.