Szavaink súlya - elmélkedés

Bonjour!
Ma egy elmélkedéssel jelentkezem. Már lehet el is felejtettem ilyet írni, de ma a Pinteresten kutakodva, találtam egy idézetet, és a mai bejegyzés erről fog szólni.
Remélem, elnyeri tetszésetek!

Szavaink súlya

 

„ Csak akkor nyisd szólásra szájad, ha a mondanivalód szebb, mint a csend.“

Van egy rossz tulajdonságunk, a többi mellett, amely tán egy kicsit kiáll a sorból.

Túl sokat beszélünk feleslegesen, de ezt mi nem vesszük észre.

Akkor gondolkodtam el ezen először, amikor megfigyeltem a siketeket, a jelelést.

Az tény, hogy ők is jelelhetnek sokat, de nem hasonlíthatóan a beszédünkhöz.

Gondolkozz el az idézeten a bejegyzés elején. Sokszor fecsegünk ok nélkül, biztos neked is voltak pillanataid, amikor inkább csendben kellett volna maradnod, ugye? Emlékezz rájuk vissza, szebb lett volna a csend, ugye?  Ha túl sokszor történt meg, akkor ideje a lelki tornának.

De hogyan is eddzük lelkünket? Mint íróféle szólok most ez egészhez. A könyvkaraktereknek megfelelően kell beszélniük, hozzászólniuk a történtekhez. Én is próbálkozom nem fecsegtetni a karaktereim. Ha nem írtok, akkor olvassatok, és ezáltal próbáljatok meg tanulni.

xoxo

Galia

 

 

  

Nagy elmék szüleményei

Hali, Vésők!
Itt az ígért bejegyzés. Ma különböző idézeteket olvashattok nagy költőktől, íróktól.
Eleinte le szerettem volna írni azt is, hogy miért szeretem őket, de így is elég hosszú lesz.
Remélem, elnyeri tetszésetek!

Nagy elmék szüleményei

Ez a világ ellobban

Ölelj engem mégjobban

Hajamtól a sarkamig

Hajnalig, de hajnalig

Nem hajnalig, örökig

Szakadatlan örömig

/Nagy László: Táncbeli tánc-szók

Mellézuhantam, átfordult a teste

s feszes volt, mint húr, ha pattan.

Tarkólövés.- Igy végzed hát te is,-

súgtam magamnak,- csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem.-

Der springt noch auf,- hangzott fölöttem.

Sárral kevert vér száradt fülemen.

/ Radnóti Miklós: Razglednica(4)

Akarsz játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz- e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz- e játszani halált?

/ Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de itthon maradok.

/ Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

Szeretőd vagyok én, hű szeretőd,
Elmondhatom isten, ember előtt;
De azt is mondhatom,
Hogy ez a világ nagy,
S a világon te a
Legkegyetlenebb vagy. 

/ Petőfi S.: Te szivemnek szép gyönyörűsége...

az Únalom! - szemén rest könny ragyog kövéren,
huká-t pöfékel és bitók felé mered:
finom szörny! ugye őt te is jól ismered,
én álszent olvasóm - képmásom - bús fivérem?

/ Charles Baudelaire:  Előhang

Mert rád, dicső, terád lett volna még tüzem,
s lábadtól fekete fürtjeidig lobogva
burkollak százezer, mélységes, puha csókba,

ha egyszer, este, óh, úrnőm, te szívtelen,
csak egy igazi könny, lelkedbe lopva gyászát,
tompítja szemeid jéghideg ragyogását!

/ Baudelaire: Ej volt, egy iszonyú zsidónővel az ágyban

Hol kéjek intenek sereggel,
a mámor okát ne keresd:
ő elvakít, miként a Reggel,
és megvigasztal, mint az Est.

/ Baudelaire: Mindenestül

Mert ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!”

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”

/ Arany János: Tetemre hívás

xoxo

Galia

A felhőkbe zárt elme - törpenovella

Halihó, Vésők!
A cím már régóta keringett a fejemben, de ma végre alakot öltött, s remélem, elnyeri tetszésetek!
Még egy infó, jövő héten a nagynénimhez utazom, és szombaton jövök haza, de nem kell megijedni lesz bejegyzés, amit még most meg fogok írni, s majd valahogy feljuttatom ide. Nem lesz saját mű, ezt elárulom, de már az ötlet megvan.

A felhőkbe zárt elme

 

Mosolyt erőltetett arcára, ám legbelül sikoly emésztette fel. Olyan érzés volt, mintha lelkének levegőért kellene kapkodnia, ám az utolsó kiáltások közepette még élnie kellett, bizonyítani az embereknek. Elméjét gát határolta, mintha kalitkába zárták volna. Ő már nem akart itt lenni, de elméje mást diktált: sikert, elismerést, s  mámort.

„ Valóságos álom, amit ma elérhetsz, de rám kell hallgatnod, én irányítalak mostantól.

Soha többé nem lehetsz önmagad! Megértetted?“

Elég volt, véget kellett vetnie ennek az egésznek. Lelke már nem bírta elviselni a kínokat melyeket megállás nélkül szórt rá a gát. Lázadni akart, s meg is tette.

„ Ennyire erősnek hiszed magad? Ha az lennnél nem kezdtem volna el elméd felemésztését.

Soha nem leszel elég erős ahhoz, hogy legyőzz engem!“

Talán igaz mindez? Gyenge a győzelemhez?

Felnézett az égboltra. Felhők borították el, védtek a Napot, védeni próbáltak önmagától.

Ebben a pillanatban jött rá, hogy a Gát nem is oly gonosz, csak védeni próbálja.

S egy apró kiáltást elhallatva, feladta.

 

xoxo

Galia