Bonjour!
Kedves olvasóim ma jó hírrel jelentkezem: a mai nap NÉGY új verset olvashattok tőlem és lesz egy újdonság is, amelyet egy ilyen bevezetőben kibontok majd. Nagy változást fog ez jelenteni a blognak, Nektek, nekem és a költészetemnek( mármint ha beszélhetünk ilyesmiről) is.
Remélem, e kis elmélkedésre alkalmas vers elnyeri tetszésetek!
Az elmúlás hatalma
A mélyből veszett álmok suhannak el mellettem,
A padlón romok közt heverve csöndesen.
Emlékszel még rám kedves világ?
Összeomlásomban leszakasztott virág?
Vagyok- e még hűn áhított kedvesed?
A bús éjszakában egyetlen kincsed?
S az út végén van menekülés?
Van mézbe burkolt ígéretföld?
Hol béke s csön vár szelíden?
Hol a madárcsicsergés szava betölt?
Hol nincs mámorba burkolt szenvedés,
S együtt nézzük a naplementét?
Álmaim, reményeim közt élek
Nincs semmi már mitől félek.
Csak elmerülök lelkem rejtekében
S fel sem állok többé sohasem!
A múlt emlékeiben élve a jelen tovaszáll mellettem
A jövőbe néznék, ha még lenne benne reményem.
Ha még lenne egy utolsó csepp remény
Mi könnyeimmel keverve tisztára mosná lelkem,
Eltűntetné az összes hibát, mit életem során szereztem.
S én elszállhatnék mosollyal az arcomon a végtelenbe.
xoxo
Galia L.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése