Színekben rejlő boldogság - vers

Bonjour!

 Újdonság( remélhetőleg tartós)! Az ezelőtti Az éjszaka c. vers olvasása közben arra gondolhattatok, hogy más a vers, mint az előzőek, kiüt a melankóliából, mással van eltelve. Mi az ami kitölti ezt a mostani verset? Álmok, boldogság, kreativitás, öröm. Ezek mind - mind, de titkosan, kis mértékben előbújik a mélabú, mégsem hangsúlyosan. Mondhatjuk úgyis, hogy egy új "korszak" kezdődött alkotásomban, mely lelki világomból is kihozza a legtöbbet. E vers megírása után olyat éreztem, amilyet eddig még egyszer sem: örömöt, teljesen beragyogott és én is ragyogtam. Nem tudom ugyan minek/kinek köszönhető e "történelmi" változás, de köszönöm.

Remélem, hogy ezt az új verset is befogadjátok lelketekbe és belőletek is kihoz valami magasztosat, mint ahogy belőlem is.

Színekben rejlő boldogság 

Boldogság - egszerű fogalom ezer definícióval

Más- más értékkel más-más hatalommal.

Erzészsákba bújt pillanatgolyókkal,

Mik kiszínezett mindennapok,

 ha festésben rejlik akaratod.

Ragadj hát ecsetet és fess színeket!

Dallamokat, alakokat, színezd ki életes!

S alkosd meg művészeted, 

mely ékesszólásod is egyben.

Embertársaidnak is mutasd be tehetséged.

Majd lépj tovább a nyomorúság soraiból!

Végy nagy vászont, ne rajzlapot,

Tizenkettes ecsetet, varázst rejtő vizet!

Rajzold meg a lelkedet,

Azt mi legbelül rejlik benned.

Mi te vagy, de sokszor mégis ismeretlen,

Hisz személiséged, lényed végtelen,

Fordított nyolcas egy egyenletben.

Lehetsz egyenlőtlen, s húzott vonalod görbe,

Mégis összekötnek pontok,

S te mint egy szakasz része

Hiszel a vég eljövetelében.

A csillagok fénye is kialszik egyszer,

De te ragadj ecsetet és fess!

Madarakat, embereket, istenteremtette lényeket.

Sziklákat, völgyeket és tengereket.

S ha színeid kifogynak palettádból,

Csak fekete - fehérben látod világod,

Gondolj vissza intésemre, emlékezzen rá elméd!

Hisz a boldogság tág fogalom,

Búval, örömmel bélelve.

Ha színeid elfogynak, vágj nekik egy lyukat a falon,

Hogy életed újra színpompában ragyogjon,

S Te légy a káprázatos pillangó

A fekete - fehér éjszakában.

xoxo

Galia

Az éjszaka - vers

Halihó, halandók!

Egy játékos vers az örömről és a lesújtó valóság hatalmáról.

Reméle, sikerül elmerülnötök a vers fiktív álomvilágában! 

Az éjszaka

 

Halk zene szólal meg a távolban,

Lelkem mélyén egy gondolat

Keresi párját a homokban

Semmit sem talál szegény

Se kudarcot, se reményt

Örömpalackba öntött legényt

Ki felmászna az almafán éjnek éjjelén

Halandófüleknek muzsikálna titkos zenét

Amit Csak ők ketten értenének.

A hold rávilágítana vágyaikra,

Előtérbe helyezné titkaikat

Egymás karjába elbújva,

Eltűnnének az egyszerű ember szeme elől.

Kézen fogva bejárnák az álmok országát,

Felmásznának a véget nem érő falétrán

De felhők közt óriások nem laknának,

Nem látnának különös csodát.

Csalódás viszont nem érne őket,

Mert jönne a kalauz jegyet kínálva nékik,

Hogy a felhő expressz öt perc múlva indulásra kész is.

E utazás után elérnék a Holdat,

Kráterokban elbúvó múltat,

Ahol egy fény fogadná őket.

E fény átjárná szívüket,

S megmutatná nekik a végtelent,

Hol mindennek oka ismeretlen,

Hol nincs aggódás, se csalódás,

Csak önfeledt viszontlátás,

Sohasem érkező búcsúzás.

A végtelen után útjuk egy barlangba vezetne,

Hol megtalálnák az óriást, ki csakugyan medve lenne,

Nem gonoszfajta, csak barátkozni szeretne,

S a pár barátságába is fogadná a medvét,

Lakomát csapnának órákig a barlang mélyén,

Míg a Nap első sugarai a horizonton fel nem tűnnének.

Eljött hát a búcsúzás ideje, nincs mára több kaland,

Újra a szoba és az almafa, s az égő csók az arcukon,

A nap kezdetével véget érne kettőjük meséje,

S visszatérnének a valóság rengetegébe.

xoxo

Galia

Lélekből, szívből - vers

Buenas tardes!
Hogy telt el ez a hetetek, kedves olvasóim? Ha nem lett volna annyira jó, akkor ma becsempészek a lelketekbe egy-két verset a tarsolyomból.
Remélem, e vers is elnyeri tetszésetek!

Lélekből, szívből

Lelkünkből szóljon a dallam

Lelkünkből üvöltsön a szél

Az alkotásra elítélt hajlam,

Az, ami lépésre késztet, ha félsz.

Szemünkből árad a fény

Szemünkből ered a lét

Az a mindent megértő lény,

Egy lélekben rejlő öröklét.

Szívünkből ordít az elhatározás.

Ki lesz a létezésben nyertes?

Talpra és továb, itt nem ér csalódás!

Nem te vagy az egyetlen vesztes,

S mindig lehetséges a végállomás,

Csak kedves szóval hívd a Halált!

xoxo

Galia

Az elmúlás hatalama - vers

Bonjour!

Kedves olvasóim ma jó hírrel jelentkezem: a mai nap NÉGY új verset olvashattok tőlem és lesz egy újdonság is, amelyet egy ilyen bevezetőben kibontok majd. Nagy változást fog ez jelenteni a blognak, Nektek, nekem és a költészetemnek( mármint ha beszélhetünk ilyesmiről) is.

Remélem, e kis elmélkedésre alkalmas vers elnyeri tetszésetek!

Az elmúlás hatalma 

A mélyből veszett álmok suhannak el mellettem,

 A padlón romok közt heverve csöndesen.

Emlékszel még rám kedves világ?

Összeomlásomban leszakasztott virág?

Vagyok- e még hűn áhított kedvesed?

A bús éjszakában egyetlen kincsed?

S az út végén van menekülés?

Van mézbe burkolt ígéretföld?

Hol béke s csön vár szelíden?

Hol a madárcsicsergés szava betölt?

Hol nincs mámorba burkolt szenvedés,

S együtt nézzük a naplementét?

Álmaim, reményeim közt élek

Nincs semmi már mitől félek.

Csak elmerülök lelkem rejtekében

S fel sem állok többé sohasem!

A múlt emlékeiben élve a jelen tovaszáll mellettem

A jövőbe néznék, ha még lenne benne reményem.

Ha még lenne egy utolsó csepp remény

Mi könnyeimmel keverve tisztára mosná lelkem,

Eltűntetné az összes hibát, mit életem során szereztem.

S én elszállhatnék mosollyal az arcomon a végtelenbe.

xoxo

Galia L.