Hola!
Egy vers arról, hogy az emberséget milyen gyorsan, észrevétlenül el lehet veszíteni.
Remélem, elnyeri tetszésetek és elgondolkodtok rajta egy kicsit ezen a borús vasárnapi délutánon!
Halandók lét nélkül
Ámbár alszom
mégis ébren vagyok.
Ámbár élek
mégis haldoklom.
Ámbár vagyok
mégsem láthatsz.
Halandó vagyok, mégis idegen.
Távoli vagyok, mégis érzel közeledben.
Gondolatok cikáznak az elmémben.
S itt hagynak engem egyedül, feszengve.
Érzed azt , hogy veled vagyok.
Emberségemben alig alkotok.
Hogy nincs bennem ritmus, se vér.
És mindez feleslegesen téged elér.
Az elmédbe hatol, s felemészti.
Mindazt, mi addig élteti.
Emberként születünk és halunk.
E világból romlottam eltávozunk.
Gondolatainkkal, céljainkkal harcolunk.
S a végén mindent egyszerűen feladunk.
Látsz még engem, hitetlen?
Gondjaid elszálltak hirtelen?
Nincs több aggódás és szorongás,
Csak mámorító, örökös alvás.
Ámbár meghaltam,
mégis élek.
Ámbár feladtam,
mégis félek.
Ámbár itt maradtam,
Mégis, mégis vége.
xoxo
Galia L.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése