Először is 800+. Köszönöm, mindent. Nem csak a számot, hanem ezzel együtt szememben közölt támogatást. Mai műre konkrétan ma kaptam az ihletet, amikor egyik tanárom ezt mondta: " Mindegyikünk már. Ki tudja melyikőtök feküdne rá egy bombára, ha most ide dobnák."
Remélem elnyeri tetszésetek!
Áldozat
A harctéren
nincsenek érzések, se barátok, sőt társak sem. S nehéz elhinni , de néha
önmagadra sem számíthatsz. A csata tán szörnyeteggé tett bennünket? Lehetséges.
Már nem ismerem azt a szavat, hogy bizalom, főleg az önös részét. Mikor magamra tekintettem a háború elején,
még éreztem a szomorúságot, a kínt, a hiányt. Ám az embereket megváltoztatja ez
a helyzet. Az ütközetek kezdetén vesztettem el a lelkem. Elfelejtettem ki is
vagyok valójában, milyen titkokat rejt nevem? S hogyan sikerült hónapok után
visszanyernem mindent. Visszatérni ahhoz a törékeny, jószívű emberhez, aki
voltam. Senki nem hitt a szemének, én sem voltam rá képes. Abban a percben,
mikor eléjük ugrottam, mindent éreztem, ami felemésztette életem. S vissza a
Jósághoz- gondolhattam magamban, a vég következett, a Nyugtató. Feláldoztam
magam mindenkiért, s lettek társak, barátok, érzések… minden, amit oly rég
elveszítettünk.
xoxo
Galia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése