Kisebb-nagyobb késéssel(február 21.) csak most érkeztem meg. Egy újabb mérföldkőt tettem meg, már harmadik éve tart a halhatatlan szerelmem a költészet és írás iránt. Köszönök mindent, mindenkinek!
Egy olyasvalamit hoztam, ami meghatároz engem mint embert és mint költőt is egyaránt. Remélem, elnyeri tetszésetek!
U.i.: volt ünneplés a legjobakkal. Bizony, hogy volt!
Interjú egy elveszett költővel
A kávézó bejárata előtt lefagytam egy apró pillanatra,
féltem az interjútól. Ahogy az üvegen át megpillantottam a kiégett sorsú
költőt, kit korunk legnagyobbjának jósoltak, valahogy minden megváltozott.
Rettegtem attól, hogy rosszat kérdezek, nem fogom jól végezni a munkám és
egy pillanat alatt mindent elveszítek, amit nehéz munkával megszereztem. Abban
a percben azt hittem, hogy az egész életem attól az interjútól függ, lehet
igazam volt. Beléptem a kávézó belsejébe, s felé indultam. Ő
felnézett az előtte álló papirokból és halványan elmosolyodott.
-
Hello! Én fogom Veled elkészíteni az interjút.
Szabad?- mutattam rá a vele szemben álló székre.
-
Szia! Örülök a találkozásnak. Foglalj
helyet.
-
Köszönöm. Milyen volt eddig a mai napod?-
tettem fel az indító kérdést.
-
Egész áldott nap azt a rohadt Múzsa nevű
szajhát kergettem, de nem tudtam elkapni. Tudod mi oly varázslatos ebben az
egészben? Ne is fáradozz a válasszal, elárulom neked. Tudod, hogy képes
vagy rá, szó-, és mondatfoszlányok repkednek a gondolataidban, de nem
találnak társra, mert az a kurva nem bírja megcirógatni az elmém. Elég elcseszett szituáció, ugye?
-
Mióta tart ez a kiégett életérzés?
-
Én nem égtem ki, csak hirtelen eltűntek
életemből a színek, s csak a szürkeség maradt utánuk. Elvesztem
saját magamban.
Hirtelen beállt a kínos csend. Nem tudtam
megszólalni, a költőnek még rosszabb az állapota, mint ahogy gondoltam.
Most mégis mit kezdjék? Ápolgassam a sebeit, vagy folytassam
a kérdéseim?
-
Tudod, olyan igazságtalan az élet. Egyszer
a csúcson, máskor a Pokol gyomrában. Ezt a körforgást nem tudod
megállítani, akármennyire is próbálkozol az útjába állni.
-
Hiszel még a jóban és az igazságosságban?
-
Azt vallom magamról, hogy radikális vagyok,
s a rendszer melyben élünk hazugságokon alapszik. Azt mondják
demokrácia. Tudod mi a gond a demokráciával? A többség hatalma,
de a többség rossz, sohasem a helyes utat választja. Én azt mondom,
csatlakozzunk a kevéshez, mert a változás hatalma a kevés
kezében van. A semmiből is lehet valami, s gondolatfoszlányaimból is
lassan versek lesznek. A jó túlságosan relatív fogalom, a relatívban
pedig hinni kész lehetetlenség.
-
Hiszel abban, hogy egyszer mindenki Sorsa jobbra
fordul?
-
Az emberiség kárhozatra van ítélve. Számomra
sincs menekvés, de engem szeretnek pokolfajzatnak nevezni.
-
Van rá alapja az embereknek?
-
Én csak egy kiégett emberből lettem egy
elveszett ember. Ez sok előítéletnek ad alapot.
-
Miért lettél sikeres, magad szerint?
-
Az emberek azonosulni tudnak
a helyzetemmel, magukra ismernek a verseimben.
-
Van számodra kiút?
-
Valakinek meg kéne mentenie, egy embernek, mert
Isten nem volt rá képes.
-
Kire gondol?
-
A szerelem elég hatásos, de egy igazi barát
is megtenné. Annyira egyedül érzem magam ebben a világban, meg kellene
ismernem egy új érzést, hogy újra tudjak jókat írni.
-
Azt hiszem, erre van egy megoldásom. Neked
valami vad, szenvedélyes és mámoros kell, ami megtanít élni, érezni
a mindenséget mindegyik érzékeddel.
-
Ez mind csak álom, de lehet igazad van. Honnan
tudod?
-
Megéreztem, azt hiszem összeköt minket valami.
-
Szükségem van arra, hogy megmentsenek. Tudsz
segíteni nekem?
-
Örömmel.
Így kezdődött kettőnk szeszélyes utazása
a szerelem szárnyán, s találtuk meg azt, amire mindkettőnknek
szüksége volt: menedékhelyre és lelki társra.
Köszönöm.
xoxo
GaliaL.
