Guten Tag!
Olyan érzésem kezd lenni, hogy a hét végére kifogyok a köszönésekből.
A mai vers picit másabb mint a többi, valóságábrázoló, meghökkentő és vádló.
Sokat dolgoztam a rímeken is, a vers elején fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz a végkifejlett.
Remélem, hogy e vers elnyeri tetszésetek!
Ugyan már!
Nem kötök bele, ami
vagyok
Felőlem ugyan
hadakozhatok
Ám a célját nem
értem
Mire jó végül
mindez?
Önmagamnak is
ellensége lenni
Felesleges mindezt
megtenni,
Nem lesz sem
végkifejlett,
Sem a gerincét tört
vesztes,
Sőt a haragjával
harcoló nyertes
Sem találja meg
egyszer azt
a bizonyos „ happy
end”-et.
Sem a hatalomban,
pénzben fürdő
Diktátor a közömbös
csendet.
A magára hagyott
árva gyermek
a meghatározó
családi békességet.
Szóval én minek
harcoljak?
Fel-felmutassak egy
csillagra
Mely fénylik és
ragyog
Mégis elhanyatlott?
Ugyan már! Mit ér a
földi béke?
Gyermekévet, s
visszatérő maradi létet?
Ugyan már!
Nyertesként
koptatom a vész határát.
S mégsem szól rám
büszke bálvány,
Vagy üt tarkón a
nyugalmas Halál.
Ugyan már!
Ez nem halálos iram
Vagy végzetes futam
Nem vezetek
életveszélyes gyorskocsit
Hisz sajátomat is
alig toltam el idáig.
Tán fáj egy picit
az összes seb
Mégis egy a
Végzetem,
Az mely csöndben
vár rám a sötétben
Suttogja halkan,
alig halhatóan.
„Ugyan már! Ez nem
az a fajta
magaslat, mely ugat.
Hanem mely sunyin,
csendben
megkísért egy
döglött tetemet.”
És majd, ha egy nap
megkérded:
„Mit tervezel az
életben?”
Önfeledten
válaszolom:
„Ugyan már! Én nem
tervezek
Csak önfeledten
szeretkezek.”
xoxo
Galia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése