Bonjour!
Valami, eddig ismeretlen nekem, valami amit bevezetni/megjelölni sem tudok. Nincs magyarázatom, sem rendezett szavaim mondatba szedve. Ez a vers ma beszéljen magáért!
Remélem, sikerült megfognom/megörökítenem valami olyasmi érzést, amilyenre eddig még nem volt példa. Valamint azt is, hogy eme vers is elnyeri tetszésetek!
A puszta lélek lobbanása
Szálljunk el együtt a fénybe!-
szólsz halkan, s én bólintok félve.
Legyünk csillagok a hatalmas égen,
Legyünk örökösei a mindenségnek!
"Én félek"- reszkető hangom felüvölt lelkemből.
Én itt maradok, megvédelek félelmeidtől.
"Ha miénk a mindenség egyedül maradunk?
És mi lesz, ha korlátokkal teli lényünl,
Félelmeink hamarosan megemésztik emberségünk,
Vagy ha megbukik valódi szerénységünk?
Én félek, hogy kivetkőztetve látsz,
S mezítelen lelkemet meglátva
Számodra nem leszek több, mint csalás,
Mint egy kirabolt személyiség,
Ki nem akart mást, mint megértést.
Oh, Magasságos! Én nem félek, hanem rettegek,
Rettegek önmagamtól, s attól aki leszek,
Akivé leszek, ha meglátod bennem a sötétséget.
Azt , mi naponta belülről felemészt,
S nem hagy bennem mást csak feledést."
Én akkoris itt maradok.- szólsz hirtelen.
S bennem lángra lobban a szerelem.
xoxo
Galia L.
