Bonjour!
Elnézést kérek ezért a sok kihagyásért, de ahogy észrevehettétek éléggé elhagyott az ihlet.
Szerettem volna ajándékba verset írni egy rokonomnak, így született meg ez a vers, ami eddigi verseim közül a leghosszabb. Sok munkát, erőfeszítést belefektettem, hogy különleges legyen Számára, Számotokra.
Remélem, elnyeri tetszésetek!
Soha ne feledjél!
Rettegett emlékek kelepcéjébe zárva,
Megszegett ígéretek őszinte vallomása,
Mámoros utak felejthetetlen csatája.
Mond merre menjek tovább?
Bekövetkezett mit reméltél,
Feladtam mindent egy álomért.
Egy álomért, melyet sötétség kísért.
De az úton elindultam,
Próbálkoztam, hanyatlottam.
Visszatértem, megbotlottam.
Mentem tovább tengereken túlra,
Álmaimat felölelő magányos útra.
Felnéztem a csillagokra,
Rád gondoltam bizakodva.
Gondolsz még rám? S ha igen, mond merre menjek?
Földre emeltem tekintetem
„ Bizonyítani jöttem! Neked!”
Fel hát útra, indulóra,
Célpont felé bandukolva.
Rád gondoltam egész végig.
Napnyugtától, napkeltéig.
Gondolsz még rám?
Évek teltek, jöttek- mentek.
Bíztam benned, szerettelek.
S Utam vége felé
jártam,
De akkor is csak terád vártam.
Szenvedtem, kínlódtam eleget,
Sokszor hiányoltam melegedet.
S míg én távol voltam tőled,
Új hősök jöttek belőled.
Szültél sok hű ifjú embert,
Daliákat, vitézeket,
Kik dalokat zengtek rólad.
S akkor én célba értem,
Felejtettem, hittem Benned,
Hogy haza utamon gondolj reám,
Emlékezzél, ne feledjél,
Te hazádnak egyszülöttét.
Rettegett emlékek kelepcéjébe zárva
Megszegett ígéretek őszinte vallomása
Mámoros utak felejthetetlen csatája.
xoxo
Galia
