2017. július 26., szerda

Gigantikus vershadsereg

Halla!
Igen, már nem a svéd a menő, hanem a norvég, ha nem tudnád. A finnek meg a sarokból figyelnek.
DE ez itt most Közép- Európa, és ma megkaptok minden egyes verset, amit lusta voltam az utóbbi fél évben bejegyzésbe önteni.
Tessék, lehet hozni valami kaját, hosszú lesz, sok érzelmi manipuláció lesz stb.
Jó szórakozást!

 unwriteyou:    unwriteyou:   creating , sunday.  ... : studying & such

Menthetetlen

Véget nem ér ez a csata.
Újra elérkezik a nappal,
S újra kezdődik a hajsza.
Ki erősebb vagy ki gyorsabb?
Ki eszesebb vagy ki rosszabb?
Teljesen kiismerhetetlen lett minden,
Sőt már a feladás is lehetetlen. 
Lehetséges e mindenből elmenekülni?
Képes e a lélek teljesen kihűlni?
Elhidegülni a valótól?
Rettegni a világtól,
Mely telve hazugsággal
Halandókat hívogat magához? 
Bármi is legyen, mi elüldöz,
Mi csak ebet karóhoz kötöz,
S kezed bilincsbe téve
Szól hozzád:” Sosincs vége.”
De akkor mit tegyek?
Mit higgyek, merre menjek?  
Tudod, menekülésre nincs útvonal
Jelenleg foglalt a halálvonat.
A kalauz rád se hederít,
Miközben bajszát pederi.
S mikor hirtelen rád pillant,
Benned az ütő is megfagy. 
Leülsz egy helyre
Felnézel a hegyre
Mely életed cipeli
Kínjaid viseli
Halálod vetíti szemed elé
S vezet téged a kárhozat felé
Az út végén meg lelép. 
Gyáva dolog ez a lélek!
Szembenézni vele mégis félek.
Nem akarok mást, csak a lélek örömét.
Csak a lélek örömét,
A földi lét végét, végét!

Lélekhódító

A szád a számra tapad,
A világ zaja köröttem lankad
Minden új irányba halad.
Ahol az ajkunk összeér
A sarki banda dalra kél,
És a lelkünk egymáshoz ér.
Vért izzadok, úgy izgulok.
Régóta kívánlak, vágyaim tán hazugok?
Adj a csendedből,
Én adok a lelkemből!
Így talán megérthetsz,
Én is megismerhetlek.
Elveszett lelkem térképén
Te vagy a reményt adó fény.
Te vagy nekem az apokalipszis
Feltűnsz, szívem már ver is
Mellkasomban szakadatlanul.
Adj időt, hogy felfogjam az egészet.
Tudod, nekem még új ez a szerelem.
Neked én megfelelek?
Vagy más az álomképed?
Álom ide vagy oda
Nekem most a valóság kell
Az illúzió csak tétova képzet.
A tudatlanság határán,
Könnycsepp vagy a ház falán,
Mely elűzi a bánatot,
Melletted nincs olyan, hogy feladom.
Melletted nincsenek gátlásaim,
Kibontakoznak eltört szárnyaim.
Még mindig itt vagy mellettem?
El sem hiszem, hogy ennyire szeretsz.
Vagy csak a képzelet játszik velem,
Hiszen léted a világnak idegen.
Bárcsak itt lennél velem,
S megmentenéd veszett lelkem.

Valahol két lét határán…

Bámulatos ez a valóság.
Míg bele nem szól hatóság,
Míg még nincs képrombolás,
Vagy lélekboncolás.
Cafatokra tépve az illúzió,
A paca szétterjedő
Foltjában látom magam,
Az őszinte, igazi önmagam.
Omladozó burkom alatt
Valahol a szivárvány peremén,
Valahol, ahol az álom véget ér,
Ahol minden csalfaságot letegadva
Vár a kavicsos tengerpart
És a kristálytiszta tenger.
Egy teljesen új ember?
Vagy csak egy újabb álca?
Egy újabb elbukott próbálkozás?
Egy újabb elhaló lélegzetvétel
Egy újabb feladott élet…
Vagy csak egy újabb valóságos álom,
A megoldást valahogy nem találom.
Nem tudok életet élni.
Nem tudom a létet élvezni.
Fuldoklom a saját tudatlanságomban,
Orra bukok egy bizonytalanságban,
De küzdök, harcolok, csatába szállok,
Míg két lábbal a felhőkön állok.
Addig még szárnyalok,
Míg mindent fel nem adok.

Zöldes

A zöld szín nemzeti
A zöld nyugtató, antidepresszáns
Mindenki érti, ha látja,
A természet színe ez
A csodák megtestesítője.
Szeretem a zöldet,
Sokoldalú és meglepő
Picivel sötétebb, picivel halványabb
Van ufó zöld, sellő zöld, alpi zöld.
A zöld jó, mert levelibéka,
Mert könyvborítók,
Mert Kosztolányi zöld
Tintával írta verseit,
Van egy ilyen színű tollam.
Mert egyszer zöld lehet a hajam,
Mert megváltozathatja a világot,
Mert titkokat rejteget.
Szeretem a zöldet, mert boldoggá tesz,
Körülöttünk a legtöbb elem zöld.
Az első szemüvegem zöld volt
Az első szerelmemnek is ez volt a kedvence,
Ezért utálni akarom a zöldet,
De képtelen vagyok rá.
Utálom, hogy nem tudom gyűlölni,
Mármint a zöldet, nem a srácot,
Pedig mindkettőt kéne.
Ha körülnézek a kokavai tájban,
Egy új baráttal az oldalamon,
Képtelen vagyok felfogni,
Hogy a zöldnek annyi árnyalata van,
Mint a lelkemnek.
Úgy érzem, szabad vagyok,
Gondtalan és boldog,
Kit érdekel az a rohadék,
Meg hogy összetörte a szívem,
Akkor is szeretem a zöldet!

xoxo

GaliaL.